A szobanövényeink története
Gyarmatosítás az ablakokban
A bécsi Weltmuseum mostani, ingyenes kiállításáig nem értettem, hogy miért lettem nagyon ideges, amikor olyan túlfűtött irodákba kellett bemennem, ahol mindig ugyanaz az ötféle szobanövény küzdött az életben maradásért, gyakran műanyag flakonokba zsúfolva. Elmondom, mit tudtam meg.
Fortepan, Debrecen, Vásáry István utca 8. Sajó István építész otthona, saját tervezésű bútoraival, 1949, 132098 Sajó István
A növények a természetben nőttek
Amíg az ember hagyta. Nem sokáig. Először az üvegházat épített, amely igyekezett semlegesíteni a változékony és kiszámíthatatlan időjárási körülményeket a növények fejlődésében. Már az ókori rómaiak is felismerték, hogy ahhoz, hogy a császár akkor is hozzájusson bizonyos friss növényekhez – jelen esetben az uborkához –, hiszen azok nem teremnek egész évben, valamit kell építeni. Az akkor nagyon drága üveg helyett átlátszó, természetes kristályt használtak az üvegházhoz
Amikor a középkorban az üvegkészítés már nem volt olyan drága, megjelentek az üvegházak, amelyeket ugyanazzal a technikával építettek, mint a templomok üvegablakait.
A növények ellopása
A nagy változást a gyarmatosítás időszaka hozta el, amelyet az európaiak „felfedezésként” éltek meg: kiderült sok mindenről – így növényekről is –, hogy addig nem ismerték őket, ezért azonnal birtokolni akarták. Ezeket a növényeket fáradságos és veszélyes hajóutakon kellett Európába szállítani. Ilyen sikertörténet a burgonya vagy a hungarikummá vált paprika vagy paradicsom.
De nem minden Európán kívüli haszonnövény maradt haszonnövény Európában is: sok csupán dísznövénnyé vált.
Ezek a dísznövények először az arisztokrácia „narancsházaiban” éltek, virágoztak és teremtek. A leghíresebb minden bizonnyal a korban leggazdagabb udvar, a francia királyság narancskertje volt, és ezt követve minden uralkodó, herceg, majd gróf építettet magának egyet az anyagi lehetőségei függvényében.
Mint minden anyagi jav és szokás, a pálmatartás (a Pálmaházból a szalonba, majd a nappaliba) vagy más növények a lakásban is lecsorgott a felső középosztályhoz, majd a középosztályhoz, végül pedig a szocialista Magyarország tanácsi irodáinak és tanári szobáinak ablakaihoz.
A bécsi Weltmuseum kiváló kiállításán éppen ezeket a mindenapivá vált növényeket mutatják be, melyek Magyarországon is minden és mindenki lakásában ott éltek és élnek.
A nevek hatalma
A növényeket nem volt elég “felfedezni”, azaz meglátni egy távoli földrészen, hanem nevet is kellett nekik adni, mert a helyieket vagy kiirtották, vagy nem érdekelték a gyarmatosítókat az általuk adott név.
A fokföldi ibolya jogait az erfurti Ernst Benary cég birtokolja, mivel a Német Kelet-Afrika Társaság, majd később az SS példaképéül szolgáló Császári Védelmi Erők (Schutztruppe) hozta az első példányt Németországba. Felfedezőjéről, a gyarmati tisztviselő Walter von Saint Paul-Illaire-ről (1825–1903) kapta a nevét.
Fotók a kiállításról.
Hasonló a Közép-Afrikából származó „pókvirág”, mely különösen népszerű Magyarországon, története is, amely először Goethét nyűgözte le, majd a prágai Kaspar Graf von Sternberg (1761–1838) írta le pontosan, ezért viseli a „Sternberg-liliom” nevet.
A begónia a déli féltekén elterjedt növény, Észak-Koreában nemzeti növény, a kínai szimbolikában pedig a szerelmi csalódás és elválás virága. Nevét Michel Bégon (1638–1710) francia gyarmati tisztviselőről kapta, aki Santo Domingóból küldette Európába a növényt az angol növénygyűjtőnek, aki hálából róla nevezte el.
A dieffenbachiát a nagy osztrák növénygyűjtő, Heinrich Wilhelm Schott (1794–1865) hozta Brazíliából, és a Schönbrunn-kastély főkertészéről, Josef Dieffenbachról (1796–1863) nevezték el.
Több mint növény
A különböző növények gyógyhatásaira az európaiak úgy jöttek rá, hogy maguk próbálták ki őket. Eszükbe sem jutott megkérdezni az őslakosokat, akik ősidők óta használták őket gyógyításra, mint például a dél-afrikai származású, szintén hungarikummá vált muskátli esetében, amely 1897-ben meggyógyította a tüdőbajt kapott növénygyűjtőt, Charles H. Stevenset, és így vált a Geranium Pelargonium Európában ismertté.
A növények spirituális jelentőségével, például a fikusz szentségével – az európaiak nemigen törődtek. Egyszerűen becsomagolták a növényeket az európai növénygyűjtők kielégítetlen vágyát kielégítve az erre készített fa dobozokba, az ún. Ward dobozokba, melyek önmagukban önfenntartó ökorendszerrel voltak, Európába szállították. A helyben élő kártevőkkel együtt.
És ma
Ezek a virágok, melyek a természetközeliség és a zöld nyugalom szigetét jelentik a lakásokban vagy az IKEA katalógusokban, mind-mind emlékezetnek arra, hogy ez bizony a világ egyik felének a lelketlen kirablásából származnak. Jó, ha tudunk róla.
